Der Generalkonsul der VR China in München, Herr TONG Defa und Frau YAN Bo, luden anlässlich des 73. Nationalfeiertages der VR China sowie des 50. Jubiläums der diplomatischen Beziehungen zwischen Deutschland und China zu einem festlichen Empfang ins Generalkonsulat der VR China ein. Nach der musikalischen Umrahmung schnitten Generalkonsul TONG Defa und Staatssekretär Sandro Kirchner, MdL gemeinsam eine Torte mit deutschem und chinesischen Flaggenmotiv an.

Foto:Horst Dieter Marc

Elhunyt Mihail Gorbacsov, az egykori Szovjetunió első és egyben utolsó elnöke, és ez a hír uralja a nemzetközi sajtót a helyi kis lapoktól a nemzetközi súlyú orgánumokig, Afrikától a Fidzsi-szigetekig. 92 éves volt.

The Wall Street Journal

A Szovjetunió nyolcadik és egyben utolsó vezetője meg akarta reformálni a kommunista államot, és nagyobb átláthatóságot akart bevezetni. Erőfeszítései azonban olyan megállíthatatlan erőket szabadítottak el, amelyek az ország széthullásához, a geopolitikai térkép átalakításához vezettek, és ahhoz, hogy az Egyesült Államok maradt az egyetlen szuperhatalom - írta a hatalmas példányszámú gazdasági szaklap, amelyet politikai állása szerint konzervatívnak tekintenek. Mihail Gorbacsovot a világ a peresztrojka és a glasznoszty (átalakítás és nyíltság) atyjaként ismerte meg - ettől a belpolitikától remélte, hogy új életet tud lehelni az ország gazdaságába a nyolcvanas években, át tudja alakítani a politikai rendszert, és lazítani tud a civilekre vonatkozó előírásokon, miközben javítja a kapcsolatokat a Nyugattal. Ám az történt, hogy felbomlott a keleti tömb, az évtizedek óta beásott kommunista rezsimek rendszere, egyesült az addig megosztott Németország keleti és nyugati része, és valóban, jelentősen javultak a kapcsolatok az Egyesült Államokkal. „Nem mentem fel magamat a felelősség alól a kezdeményezett reformokkal kapcsolatban, mert ma is mély meggyőződésem, hogy szükségesek voltak, végső soron a hazám és a világ javát fogják szolgálni” - írta egyik könyvében 1995-ben. Elutasította az erőszak alkalmazását a szovjet tömbben jelentkező szabadságvágy ellen, enyhítette a cenzúrát, és jelentős szerepe volt a nukleáris fegyverzetek ellenőrzéséről szóló, történelmi jelentőségű szovjet-amerikai szerződés megkötésében - mindez mély elismerést hozott neki külföldön, és 1990-ben Nobel békedíjjal tüntették ki.

Joe Biden amerikai elnök közleményben mutatott rá: „Ritka típusú vezető tettei voltak ezek - olyan vezetőé, akinek megvolt a képzelőereje ahhoz, hogy lássa: lehetséges egy más jövő, és megvolt a bátorsága, hogy kockára tegye egész karrierjét ennek elérése érdekében. Az eredmény egy biztonságosabb világ, és nagyobb szabadság emberek milliói számára”. A hazájában azonban nem tápláltak iránta ilyen szívélyes érzelmeket: nagyon sokan neki tulajdonították azt a szegénységet és sok nehézséget, amely a gazdaság központi ellenőrzésének lazításával járt, vádolták, hogy engedte felemelkedni a nacionalizmust a volt szovjet köztársaságokban, és főleg azért, mert hagyta, hogy a Szovjetunió elveszítse a szuperhatalom státusát. Mark Urnov, a Gorbacsov Alapítvány kutatója szerint az volt a fő probléma, „hogy megpróbált szabadságot bevezetni egy olyan népnek, amely nem tudta, hogyan lehet ezzel élni”. „Ez a nép sok generáción át nagyon is totalitárius rezsimek alatt élt. Meg voltunk fosztva minden elementáris egyéni szabadságjogtól. Egy ilyen örökség leküzdéséhez négy generáció kell” - mondta. A régi, konzervatív hierarchia, amely hasznot húzott a privilégiumokból és a nepotizmusból, megpróbálta visszafordítani Gorbacsov politikáját. 

Néhány miniszter és közeli munkatárs 1991-ben puccsot kísérelt meg Gorbacsov ellen, aki akkor éppen nyaralt a feleségével és gyerekeivel. A puccskísérlet kudarcba fulladt, de jelentősen gyengítette a helyzetét.  Urnov szerint „a puccs nagyon mélyen érintette Gorbacsovot, mélységes traumát okozott számára pszichológiailag és pszichoszomatikusan”.  Végül Gorbacsov 1991. december 25-én lemondott a kommunista Szovjetunió vezetőjeként, és másnap hivatalosan feloszlott a Szovjetunió. Egy televíziós beszédben arról beszélt, hogy az ország ugyan gazdag nyersanyagokban, de egyre inkább lemarad a fejlett országoktól. A radikális reformjai szükségességéről azt mondta: „Az ok már látható volt: a társadalom fulladozott a parancsuralmi-bürokratikus rendszer szorításában. Minden részleges reformra irányuló törekvés - és sok ilyen volt -, egymás után kudarcot vallott. Az ország elvesztette a perspektíváit. Lehetetlen volt tovább így élni”. Később előadásokat tartott Nyugaton, cikkeket és könyveket írt, és nemzetközi jelentőségű személyiségekkel találkozott, akik tisztelték és csodálták, mint például Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök. Odahaza a politika partvonalára szorították, és végig kellett néznie, ahogyan a demokratikus reformjait a végtelenségig felhígították. 

Gorbacsov vezetőként eltöltött idejét józan és nyílt stílus jellemezte. Leállt beszélgetni az utcán az emberekkel, nyílt vitákat sürgetett a párt Politikai Bizottságának ülésein, és jól képzett fiatalokat hozott a kabinetbe és a tanácsadói körébe. Dmitrij Trenyin, a Carnegie Moszkva Központ igazgatója szerint „Gorbacsov legnagyobb vívmánya az volt, hogy megszabadította a szovjet embereket attól a sajtórendszertől, amelyet a bolsevikok hoztak létre, és amelyet a Szovjetunió Kommunista Pártja ellenőrzött. Szabadságot adott az embereknek”.  A világpolitikában Gorbacsovot függetlennek tekintették elődeihez mérten. Véget vetett a Szovjetunió közel évtizedes részvételének az afganisztáni polgárháborúban, amelyben mintegy tizenötezer szovjet katona vesztette életét. A közepes hatótávolságú nukleáris fegyverzetekről szól, történelmi jelentőségű szovjet-amerikai szerződés aláírásával megszilárdította a hidegháborús enyhülést. Ezt a szerződést Ronald Reagan elnökkel írta alá, aki később ezt mondta: „A dicsőség nagyobb része Mihail Gorbacsovot illeti”. A már idézett Urnov szerint Gorbacsovnak nem volt más választása, mint hogy javítsa az Amerikához fűződő kapcsolatokat. „Ha valaki változtatni akar a társadalom helyzetén, akkor békés környezetre van szüksége. Ha pedig békés környezetet akar, akkor békés és baráti kapcsolatokat kell ápolnia a legfontosabb állammal”. Gorbacsov a közeli munkatársai szerint utálta a konfliktust. Nem lépett közbe, hogy elfojtsa azokat a mozgalmakat, amelyek végül a keleti tömb kommunista rezsimjeinek megdöntéséhez vezettek, és lehetővé tette, hogy a Szovjetunió csatlós államai végül teljes szuverenitást szerezzenek. Trenyin rámutatott: „Gorbacsov rakta le az ország modern külpolitikájának alapjait. Ez lényegében annyi, hogy a nemzeti érdekeket az ideológia elé helyezi, érti, hogy a világ egyetlen összefonódott közösség, elismeri az univerzális értékeket és érdekeket, kezdve a nukleáris fegyverek fenyegetése melletti túléléstől”.  

Lemondása után, 1991-től Gorbacsov végignézte, ahogyan Oroszország a piaci reformokban botladozott, látta a megnyomorító szegénységet és az újgazdagok felemelkedését, akik a kapitalizmus leginkább extravagáns sajátosságait tették a magukévá. Ahhoz, hogy kellő pénzt gyűjtsön össze az alapítványának - a Társadalmi-Gazdasági és Politikai Tanulmányok Nemzetközi Alapítványának -, beszédeket mondott külföldön, könyveket írt, és még egy Pizza Hut reklámban is feltűnt. Kísérletet tett arra, hogy visszatérjen a politikába 1996-ban, Borisz Jelcin ellen indult, de mindössze egetlen százaléknyi szavazatot szerzett. Súlyos csapás érte 1996-ban, felesége, Raisza halálával. Látta, ahogyan a legtöbb demokratikus reformját erodálta, többnyire felszámolta Vlagyimir Putyin 2000-ban kezdődött uralma, és végig kellett néznie, hogy a Nyugattal kialakított jó kapcsolatai hogyan fagytak meg Putyin alatt egyebek között a Gorbacsov-Reagan fegyverzetellenőrzési szerződés felmondásával. „Meggyőződésem, hogy Oroszország csakis demokráciával juthat sikerre. Oroszország kész a politikai versenyre, a valós pluralista többpártrendszerre, a tisztességes választásokra és a kormányok rotációjára. Ennek kellene meghatározni az elnök szerepét és felelősségét” - írta a Time Magazin „A világ 100 legbefolyásosabb embere” 2017-es kiadásában megjelent cikkében.

https://www.wsj.com/articles/mikhail-gorbachev-dead-soviet-union-leader-reformer-11656704339

Frankfurter Allgemeine Zeitung

„A világ nagy politikust és békítőt gyászol Mihail Gorbacsov, Nobel Békedíjas, a német egység atyja személyében” - írta a konzervatív német lap „A férfi, aki megváltoztatta a világot” című cikkében. Az utóbbi években Gorbacsov főleg könyveket írt, és megnyilvánult aktuális kérdésekben, például az ukrajnai háború ügyében. Alekszej Venegyiktov, az Eho Moszkvi rádió főszerkesztője elmondta: Gorbacsov a vele folytatott beszélgetésben élesen bírálta a szomszéd ország megtámadását. Hivatalosan azonban már nem nyilatkozott. Legutóbbi könyvében, amelynek címe „Amit most kockáztatunk”, bírálta a Nyugat győzedelmes magatartását, és arról írt, hogy csalódás számára a német-EU-USA szankciós politika, mert annak célja „Oroszország megbüntetése”, és csakis a kölcsönös elidegenedést mélyíti.  Gorbacsov az utóbbi időben sokszor volt kórházban. Felesége, Raisza mellett helyezik majd végső nyugalomra a kiválóságoknak fenntartott moszkvai Novogyevicsij kolostor temetőjében. Helyét a történelemben már a nyolcvanas évek végén biztosította, amikor a glasznoszty és a peresztrojka politikájával megteremtette az előfeltételeket a hidegháború végéhez, és egyebek mellett a berlini fal leomlásához, Németország újraegyesüléséhez.  

Gorbacsov akkori, lelkesedéssel fogadott vonalát mindmáig a szabadság és a demokrácia áttörésének tekintik. Neve a mai napig egyet jelent a történelmi nukleáris leszereléssel, amelyet Ronald Reagan amerikai elnökkel kezdett meg. Halála előtt azonban még látnia kellett, ahogyan az egyik szerződést felmondták. A Kreml akkori főnöke valaha a kommunizmust akarta modernizálni, aztán végül maga indította be a szuperhatalom Szovjetunió felbomlását, a kommunista birodalom végét. Sok honfitársa ezt nagyon rossz néven vette tőle. Úgy ítélték meg, hogy Gorbacsov gyenge vezető, akinek nincs a hatalomhoz kellő afinitása. Ő a Szovjetunió „sírásója”, aki a politikai hibáival káoszba, éhezésbe és szegénységbe döntötte az egykori birodalmat - mondták. Maga Gorbacsov egyszer tevékenységéről mérleget vonva azt mondta, a szovjet társadalom nem értett a masszív reformokra. Ő magának is azonban kihívásokkal kellett megküzdenie. Legnehezebb pillanatai között volt a csernobili atomerőmű katasztrófája 1986-ban. Nem csupán a nukleáris erő polgári célú felhasználásának legnagyobb katasztrófája volt ez, halálos áldozatokkal, hanem ma is jelképe annak, hogy a Szovjetunió vége megkezdődött. 

Gorbacsov hű maradt az eszméihez annak ellenére, hogy a hazájában egyre erősebb elutasításba ütközött. Gyakran pellengérezte ki a Kreml mai vezető pártját, az Egységes Oroszországot „a Szovjetunió Kommunista Pártja gyenge kópiájaként”, az alkotmányt, az igazságügyi rendszert a parlamentet pedig a demokrácia „imitációjaként”. Úgy látta, Vlagyimir Putyin annyira bebetonozta a hatalmát, hogy a többi politikai erőnek nem maradt levegő. Az ukrajnai válsággal összefüggésben Gorbacsov a Nyugatot is élesen bírálta. Úgy vélte, hogy a konfliktus „globális rendetlenséget” és háborús veszélyt teremtett, és Oroszországot a Szovjetunió összeomlása után nem kezelték partnerként. Az Egyesült Államokat egyenesen „a világ pandémiájának” nevezte. A NATO keleti bővítését mindig is úgy tekintette, hogy az árulás Moszkva Németország újraegyesítésével kapcsolatosan tett engedményeivel szemben. Az orosz belpolitikát illetően reformokat sürgetett. „Demokráciára van szükségünk, anélkül nem lesz modernizálás” - mondogatta. 

A Kreml Gorbacsov előtti urai kivétel nélkül halálukig igyekeztek ragaszkodni a személyi hatalomhoz. Ő, és felesége, Raisza adott első ízben emberi arcot a kommunista apparatcsiknak. Vérontás nélkül elengedte a keleti tömb Szovjetunióval szövetségbe kényszerített államait. Amikor a 15 tagállamból álló Szovjetunió felbomlott, és sok nép függetlenné vált, ez Gorbacsov végét is jelentette egy puccsal, és azzal, hogy Jelcin megragadta a hatalmat. Lilija S