Földönkívüliek a betiltott vatikáni könyvekben, az apokrif –kód

Kevesen tudják, hogy a Vatikán több ezer oldalnyi anyagot tiltott ki eddig a Szentírásból. Köztük főként olyan írásokat, amelyekből kiderülhet: egy földönkívüli civilizáció látogatta a bibliai ősatyákat, -mi több ők alkották meg génmanipulációval az emberi fajt.

Már az is meghökkentően hangzik, hogy egyáltalán valakinek eszébe jutott szövegeket kivágni az eredeti Bibliából, és betiltani azokat. E furcsa cenzúra főként a Krisztus utáni 400 -as, 500 -as években zajlott, de még a középkorban is folytatódott az érintett szövegeknek pedig elrendelték a megsemmisítését. E tiltott szövegeket görög szóval apokrifnek nevezik, ami magyarul „elrejtett ” -et jelent.

De még a modern időkben is előfordult, hogy régészeti ásatáson, vagy véletlenül előkerült bibliai szöveget a Vatikán azonnal zárolt, és azóta is eltitkol a nyilvánosság elől. Felmerül a kérdés: vajon miért? Mi a baj az apokrifekkel? Erre válaszolni csak úgy lehet, ha elolvassuk, megismerjük őket. Szerencsére van rá lehetőség, mivel a tiltás dacára több szöveg is megjelent nyomtatásban, sőt mára már a világhálóra is felkerült.
Félresikerült emberkísérletek.

Mindenki ismeri az Ószövetségben lévő történetet arról, hogyan teremtette meg az Úr az első emberpárt az Édenkertben. Az apokrifek vonatkozó részeiből viszont az a benyomásunk, hogy ez egyfajta tudatos génmanipuláció volt egy Édenkertnek nevezett kísérleti telepen, ahol egy földönkívüli civilizáció létrehozott egy új fajt, a Homo sapiens-t. Így például több szöveg is megerősíti: az Úr többször is próbálkozott embert teremteni, mielőtt ez végül sikerült volna neki. E korábbi próbálkozások eredményeit „elrejtette” (Átvitte egy másik laboratóriumba? Elvitte a Földről?), Vagy megsemmisítette. Vajon egy igazi Isten mindenhatóságával összefér az, hogy kudarcot valljon, ráadásul több ízben is?

A héber rabbinikus legendákban egy még abszurdabb motívum is előfordul: az, hogy ezek a Homo sapiens -„próba -verziók” - az első Ádám és az első Éva - szőrös, majomszerű lények voltak. Az Úrnak finomítani kellett teremtményein, mire végre sikerült megalkotni a ma ismert, csupasz bőrű embert. Az első Ádám és az első Éva „prototípusait” azonban - hogy senki ne lássa meg őket -elrejtette egy titkos helyen. Más legendák szerint e félember -félállatok megszöktek az Édenkertből, és a sivatagba, vagy az őserdőbe menekültek, ahol utódaik azóta is élnek. Mindez sokkal jobban hasonlít egy genetikai kísérletezgetés, klónozás folyamatára, mint egy isteni teremtésre.

Ádám és a párhuzamos univerzumok.

És kik lehettek a titokzatos genetikusok, az Édenkert -Emberkert tudósai? Őket a bibliai apokrifek angyaloknak nevezik, miként parancsnokukat Úrnak. Arról, milyen volt az érkezésük, egy, a Szentírásból szintén kitiltott szövegből, az Ádám apokalipsziséből értesülhetünk.

Eszerint Éva felnézett az égre, és „egy fényes szekeret látott közeledni” iszonyatos mennydörgés, villámlás, lángok közepette, melyet „négy sas” húz. Mielőtt a szekér leszállna, a sasok behúzzák karmukat, a vakító fényözön pedig fokozatosan elhalványul. Ebben egyértelműen egy landoló űrjárműre ismerhetünk: a futóműveket behúzták, a reflektorokat kikapcsolták a leszállás előtt.

De nem ez az egyetlen olyan részlet, mely megmagyarázza, miért is tiltották ki a Bibliából ezt a szöveget. Itt olvashatunk ugyanis az úgynevezett Raziel Könyvé -ről: egy rejtélyes tárgyról, aminek mibenléte máig vitatott. Egy Raziel nevű angyal adta ezt Ádám ősapánknak, a Könyv pedig azért volt egyedülálló, mert „amit csak tudni lehetett az összes világról, azt Raziel angyal beleírta".

Összes világról? A héber apokrifek szerint valóban nemcsak egy, de több Umiverzum is létezik, és a szövegek ezek nevet is megadják: Vilón, Raqia, Sechákim, Gébül Makkon, Maon, Araboth. A mi világunkat, benne a Földdel, Nappal, csillagokkal Ereck -rtek hívják.

Ma, amikor a multiverzum -teóriát -azt, hogy több, párhuzamos univerzum is létezhet, és ezek akár átjárhatóak is lehetnek -egyre több tudós fogadja el, talán mára ez nem is meglepő. Az viszont egyszerűen hihetetlen, hogy honnét tudhattak erről az Ádám -szöveg ókori szerzői? Információjukat a több világ kapcsán csakis egy náluk mérföldekkel fejlettebb civilizációtól kaphatták, mely a szövegek alapján, földön kívüli eredetű lehetett.

Raziel angyal kvantumkomputere.

De maga a Könyv is olyan képességekkel rendelkezett, hogy a leírása alapján egyáltalán nem „könyvnek” tűnik. A csodakönyvről amúgy is azt írják, valójában egy óriási kristály volt, zafír vagy smaragd. Raziel angyal erre véste rá a Mindenségre vonatkozó összes adatot: az összes eseményt, mely a világok bármelyikében valaha is megtörtént, történik a jelenben, vagy a jövőben történni fog.

A kristálykönyv tehát téridő -függetlenül tárolta az információt. Ez nagyon hasonlít arra, amit a modern fizika morfogenetikus mező, illetve eseményhorizont néven ismer: egy végtelen adattár, melyben minden esemény - a legkisebb részecske változása is - rögzül. Raziel Könyve azonban ezzel ellentétben nem egy megfoghatatlan energiának, hanem egy nagyon is fizikális tárgynak -kőnek, kristálynak - tűnik. Manapság, a számítógépek világában márpedig tudjuk, hogy a kristályszerkezet képes az információ tárolására: a mikrochip is ez alapján működik.

Raziel Könyve tehát talán egy végtelen, kifogyhatatlan memóriaegységgel rendelkező szuperszámítógép lehetett (az, ami ma még csak a fejlesztők terveiben létezik, és kvantumszámítógépnek hívják.) Az Úr -nak és angyaloknak nevezett lények civilizációjában azonban eszerint már tudtak ilyet készíteni. Az alatt, hogy Raziel rávéste az összes tudást, talán azt kell értenünk: az idegenek egy zseniális programozója alkotott egy ilyen, mindentudó szuperkomputert azért, hogy segítségével a teremtményük - „Ádám” - bármikor elérje a számára szükséges tudást.

Űrháború a mennyországban.

Miután Raziel átadta Ádámnak a zafír -számítógépet, „tűz támadt a folyóparton, és a láng felröpítette az angyalt a mennybe, ” A mitikus jelképeket félretéve ezt így érthetjük: a földönkívüli lény űrhajón vagy űrrakétán távozott, és Ádám döbbenten nézte a hajtómű lángcsóváját.

Ilyen, mindentudó adathordozók más népek legendáiban is felbukkannak, és mindenütt egy vagy több, az égből érkező isteni lény adja át őket földi választottjának. Rejtély azonban, hogy mi lett ezekkel a kozmikus ajándékokkal: általában úgy tartják, biztos helyen elrejtették őket a Földön. Ha egyszer netán egy régész ásója napvilágra hoz egy ilyet, akkor tetőtől -talpig át kell majd írni a történelemkönyveket. De ugyanilyen drámai paradigma -váltást okozna az, ha kiderülne: a Bibliában említett Sátán, a bukott angyalok vezére nem más, mint egy, az űrhajója parancsnoka ellen lázadást szító földönkívüli. Márpedig nagyon ez hámozható ki a híres -neves Énók apokalipszise című könyvből, melyet az 1545 -1563 közt ülésező tridenti zsinat betiltott, és megsemmisítésre ítélt.

Ennek ellenére már akkor izgatta a teológusok fantáziáját Énók Könyve -talán épp a heves üldözés miatt. Egy Giuseppe Cesari nevű tudós 1610 -ben megvizsgálja, és kijelenti: a szöveg azért „gyanús” mert a benne szereplő angyalok nagyon is esendők, és egyáltalán nem úgy viselkednek, ahogy azt tökéletes lényektől elvárná az ember.

A másik, ami felkeltette Cesari figyelmét: az elbeszélés a történelem előtti időkbe nyúlik vissza - egy olyan korba, amikor a folyam menti kultúrák (pl. Egyiptom) még nem is léteztek. Ebben az elképesztően ősi korban Énók Könyve szerint kozmikus háború dúlt a világegyetemben, mely átterjedt a Földre is, - így a főhős Énók is belekeveredett.

Az ezután kirobbant kozmikus háborút azonban a felkelők elvesztették. Az Úr így semmisítette meg haderőiket: „Azután tűz, kén és aszfalt hullott azokra a férfiakra, aztán tűz és vakító köd hatalmasodott el azokon az angyalokon, és hatalmuk szemei elsötétedtek, és nem láttak többé azokban a napokban. És hatalmas fényfelhők szálltak alá, és más fénylő felhők ereszkedtek alájuk.

A leírásban nem nehéz felismerni egy nukleáris csapást: a vakító fény villanást, a levegő extrém felforrósodását, és a jellegzetes felhőket. Az Úr eszerint atomfegyver bevetésével tett az események végére pontot.
De hogy hová lett Raziel Könyve, a titokzatos adathordozó -kristály, mely a Bibliából kitiltott szövegekben gyakran említésre kerül? Ádám apokalipszise szerint Ádám egy sziklahasadékban rejtette el, majd örökül hagyta Séth nevű fiára. Utóbbi szorgalmasan tanult a mindentudó kőből, élete végén pedig készített „egy arany ládát, beletette a Könyvet, majd a ládát elrejtette egy barlangban”.

A csodás kristálykő -könyv, vagy ki tudja mi, végül Noéhoz került. Héber apokrifekből megtudjuk, hogy az özönvíz hajósa ezzel világított a hajóján, amikor a vihar tombolt, és teljes sötétségbe borult a Föld és az ég. A bárkán lévők azonban odagyűltek a Raziel egykori ajándéka, a fantasztikus kristály köré, mely lágyan derengő fénybe vonta őket. És állítólag emberi hangon beszélt is hozzájuk. Nehéz szabadulni a gondolattól, hogy ez egy végtelen memóriával, beszéd szintetizátorral és fénykibocsátó egységgel rendelkező, földönkívüli szuperkomputer volt -talán hasonló a maja kristálykoponyákhoz. Hogy ezután mi lett vele, arról még csak célzást sem tesznek a szövegek, de középkori magyarázók szerint Raziel később érte jött, és magával vitte az égbe. 

Óriás mutánsok tombolása.
 

Maga Énók egy bibliai ősatya, a hosszú életéről híres Matuzsálem apja, aki Ádám hetedik leszármazottja. Abban a korban élt, amikor egyes angyalok fellázadtak az Úr ellen: lejöttek a Földre, és vérüket összekeverték az „emberek leányaéval”. Talán ez alatt azt érthetjük, hogy - az Úr módszereit használva, ám tőle függetlenül próbálkozva - ők is klónozásba, genetikai kísérletezésbe fogtak?
A szöveg homályosan céloz rá, hogy ők is embert akartak teremteni, hasonlót az Édenkertben létrehozott Ádámhoz és Évához. Elképzelhető, hogy a lázadók szintén akartak klónozni maguknak egy fajt, mely nekik engedelmeskedik, így bevethető lesz az Úrral -a parancsnokukkal -szemben. Kísérleteik azonban kudarcot vallottak, sőt, katasztrofális következménnyel jártak: monstrum méretű, gyilkos hajlamú humanoidok (óriások) szabadultak el a Földön.

A genetikai apokalipszist a szöveg így örökíti meg: az agresszív mutánsok „felélték az emberek minden termését, amíg azok nem bírták őket tovább eltartani. Ekkor az emberek ellen fordultak, hogy azokat falják fel. És kezdtek bűnöket cselekedni a madarak, állatok, csúszómászók, és halak ellen is, és egymásnak estek, hogy egymást felfalják és igyák egymás vérét. És a Föld vádat emelt a törvénytelenek ellen.

Ettől maguk a lázadók is megrémültek, így elmenekültek egy „titkos helyre” -talán valamilyen űrbázisra, netán a Föld belsejébe. Eközben azonban próbálták maguk mellé állítani a földi emberfajt azzal, hogy olyan ismeretekre tanították meg őket, melyeket korábban az Úr szigorúan elzárt előlük.

Atomfegyverrel győzték le, a lázadó angyalokat.

Ádám Apokalipszise azt is leírja, miként büntette meg az Úr az ellene zendülést szító vezérét és azokat, akik velük tartottak. Ez azért nagyon izgalmas, mert a Bibliában erről kevés az információ. Ott csak annyit tudunk meg homályos utalásokból, hogy a lázadók vezérét Mihály főangyal lehajította az égből.

Utóbbi azonban nem feltétlenül maga a büntetés. Inkább úgy tűnik, arról van szó, hogy a felkelők vezetője -akit Lucifer, Sámael, Azazel és egyéb neveken említenek -előbb egyezkedni próbált „főnökével”, aki azonban hajthatatlannak bizonyult, és feltétlen engedelmességet követelt. Énók negyedik típusú találkozása.

Hogy mik voltak az ember számára addig tilos információk, a következő részletből derül ki: „Szemjasza a gyógyfüvek mágiáját, Armaros a bűbájok feloldását, Barakiel a csillagászatot, Kokabeél a csillagok titkos tudományát, Ezekeél a felhők tudományát, Arakiel a földi jeleket, Shamsiel a Nap jeleit, Seriel a Hold jeleit tanította".

Azaz: csupa asztrofizikai, űrkutatási és meteorológiai ismereteket. Illetve olyasmit is, amit a szöveg mágiának, varázslatnak hív, és minden bizonnyal olyan tudásanyagot értettek alatta, ami a mi modern tudományunk számára még ismeretlen. Ami azonban nekünk, mágiának, ezotériának tűnne, az ennek a döbbenetesen fejlett földönkívüli civilizációnak már szerves része volt.
 

És hogy miként keveredik bele az események sodrásába Énók? Az ősatya így meséli: -Egy éjjel „két igen magas férfi jelent meg előttem, amilyeneket a Földön soha nem láttam.  Az ágyam fejénél álltak és nevemen szólítottak. Mikor Énók felriad, és a rémülettől félholttá válik, a látogatók megnyugtatják, majd közlik vele jövetelük célját: „az Úr küldött hozzád minket, mert velünk kell jönnöd a mennybe." Ez bizony egy szabályos eltérítés! Egy tipikus negyedik típusú találkozás következik ugyanis, melynek lényege, hogy az idegenek magukkal viszik az UFO -ra a kiszemelt alanyt. Énókkal is ez történik: „A felhők magukhoz hívtak engem és köd borított be, és a villámok gyorsasága ragadott el, és a szelek felrepítettek, és a mennyekbe vittek.".

UFO -flotta a rebellis angyalok ellen.

Énók Könyvének csúcspontja az, ami ezután történik. Az ősatya álmélkodva írja le a bázist (űrhajót? Föld körül keringő űrvárost?), ahová került: a falak kristályból vannak, a padló is, és fény, ragyogás, lángok borítanak mindent. Ennél szemléletesebben nem is lehetne jellemezni egy átlátszó burkolatot, mely Énók számára kristálynak tűnt, illetve az űrbázis mesterséges fényeit. Végül az őt idehozó két férfi az Úr közvetlen színe elé vezeti az ősatyát. A trónon ülő, emberszerű alakot olyan ragyogás öleli körül, hogy Énók szeme káprázik, a belőle áradó iszonyatos energia hatására pedig a földre zuhan. Ekkor az Úr megszólal: „állj fel, Énók, és halljad a szavam".
„A felhők magukhoz hívtak engem és köd borított be, és a villámok gyorsasága ragadott el, és a szelek felrepítettek, és a mennyekbe vittek”. A szöveg ezután elmagyarázza: Énókot azért térítették el, hogy küldetést bízzanak rá. Az Úr megparancsolja neki: keresse fel a lázadók főhadiszállását, és adja át nekik a következő üzenetet: még ha megadnák magukat, akkor se számítsanak kegyelemre!

Közben Énókot körbevezetik az űrhajón, azaz hogy bocsánat, az Úr mennyei városában. Az ámuló halandó megnézheti közelről a Napot, a Holdat, a Naprendszer bolygóit, miközben az „angyalok” csillagászati ismeretekre oktatják. Végül megmutatják neki az Űr hadi arzenálját, ezzel is jelezve, hogy a lázadóknak nincs semmi esélyük: a milliónyi égen lebegő „harci szekeret”. A kocsik kör alakúak, forognak tüzet lövellnek és úgy néznek ki, mint egy repülő csészealj, egy UFO.

Eltérítés örökre.

Énók kalandja végül úgy végződik, ahogy számíthatunk rá: a lázadók tudomásul veszik üzenetét, de nem adják fel. Az Úr legyőzi és megbünteti őket, az óriás mutánsokat pedig kiirtja -amíg azonban kint a világűrben háború tombol, a Földön hosszú évtizedek telnek el.

Énókh már idős, amikor története döbbenetes befejezést vesz. Egy éjjel ugyanis ismét megjelenik ágyánál a már ismert két idegen, akik annak idején az Úr elé kísérték. Ismét magukkal viszik az immár aggastyán Énókot, ám ezúttal véglegesen: és az ősatya soha többé nem tér vissza a Földre.

A Biblia ezt ekként rögzíti: „Énók az Úrral járt vala, és eltűnt vala, mert magához vette az Úr." (Mozi.5.24.) A tiltott szöveg, Énók Apokalipszise pedig így: „És ekkor történt, hogy Énók felment az égbe a viharban, tüzes paripákon, tüzes szekéren." Ki tudja, miért döntöttek így az idegenek -mindenesetre, Énók lett az iskolapéldája a földönkívüliek általi, örökre szóló elrablásoknak, melyekre napjainkban is bőven akad példa.